a román traktor

Gyártó: Uzina Tractorul Brașov / UTB
Származási hely: Románia, „Epoca de aur”
Modell: Universal 650, motor D-110
Méret (enyhén változtatható): hosszúság: 3970, szélesség: 1660, magasság: 2630, súly: 3500+ kg
Szín: piros/fekete, az eredeti narancssárga/kék átütő horzsolásokkal
Anyag: fém, gumi, olaj, üveg
Első szó, ami eszedbe jut róla: „praktizál” / „hiányzik”
Milyen érzés, ha megfogod: meleg remegés

(Horváth-Kovács Szilárd, Kolozsvár/Búzásbesenyő)

Mire hazaértem késő délután, már ott piroslott az udvaron – a kisgazdaságnak már nem volt elég a ló, a traktor nagyon olcsó volt, alkalmi vétel, megvették. Kellett a munkaeszköz, az erő- és vontatógép. Bár érintkezőlegesen volt már traktorral dolgom, ez volt az első, amit alaposan megnéztem. Körbejártam, majd belemásztam (csak belemászni, rámászni lehet, beülni nem).

Három dolog egyből magával ragadott.
Az első, a szélvédő külső oldalán lévő „American Cola” reklám, ami a 90-es évekbeli álmot ígérte, demokráciát, boldogságot, de a fenetudja, nem Coca-Cola.

A másik, hogy ugyanott, csak belül, a kabin magas biztonságában, a legalább 20 éve nem működő ablaktörlő motorja mögött egy felcsavarozott deszkalapon a kézzel festett szöveg: „ÎNCREDE-TE ÎN DOMNUL DIN TOATE INIMA TA! PROVERBE→ 3-5”. „Mondottam ember…” fordult meg a fejemben, aztán megijedtem. A példabeszédnek ez csak az első része, a mondat úgy végződik, hogy „és ne a magad eszére támaszkodj!” Jól állunk…

A harmadik a felismerés volt, hogy legyen bármilyen szögletes, fémes, sugározzon gyakorlatiasságot és erőt magából, a traktor női lény. Mindenki azt hitte, hogy azért pirultam el, mert egyik szomszéd bátorítóan hátba veregetett: „Na, most már van, amivel praktizálj!” Pedig csak első látásra beleszerettem a traktorba. Az sem zavart, hogy idősebb, mint én.

Sokáig csak az udvaron praktizáltam a vezetését. A kapcsolat akkor fordult komolyra, amikor szántás közben elrobbant az egyik hátsó kereke, és nem tudta saját rendszerével annyira megemelni magát, hogy megfoltozzuk. A traktor elvileg olyan, mint egy bicikli, nincs pótkerék: kiszeded a belsőt, megfoltozott, felfújod és mész tovább. Gyakorlatilag persze más felemelni a 3,5 tonnát, és más felfújni a nagykereket – ami nem nagy dolog, ha működik a hidraulika és a légsűrítő. Mivel nincs zárja, amíg apum elment a felszerelésekért, én ott maradtam, hogy nehogy kilopják belőle a szerszámokat (mindig kellenek, sosem tudhatod!), vagy lelopják róla az alkatrészeket. Nekem ez nagyon nem hiányzott, mert éppen a mesteris kutatásomat kellett volna összeállítanom, végiggondolnom. Kerestem egy darab papírt és írószert (egy traktorban minden kell legyen, sose tudhatod!), felmásztam a tetejére, és ott üldögélve fejből összeállítottam a kutatási tervet. Eleinte hiányoztak a jegyzeteim és a könyvek, de aztán nélkülük is ment. Akkor eszméltem fel, amikor már lement a nap, s fázni kezdtem. Aztán ránk sötétedett. Hogy ne fázzak, beindítottam, járattam, amíg kimelegszik, ültem a kabinban, és vártam. Amikor a kabin ismét kihűlt, kifeküdtem a motorháztetőre, ami tartotta a meleget, és néztem a csillagokat. Órákig.

Éjfél után megjött apum, az autó világítása mellett felemeltük, kiszedtük valahogy a belsőt (feszítővasak, nagykalapács, „nehogy belenyúlj, letépi az ujjadat!”), megfoltoztuk, visszatettük, a kompresszorral 15 perc alatt felfújtuk. Akkor jött apám zavarba, mert két jármű, és csak ő szabad vezessen. Sóhajtott egyet: „A kocsival én megyek – még összetöröd –, te jössz utánam a traktorral. De csak lassan! S ne praktizálj!” Amikor az autó fényei is eltűntek előttem a sötétben és csak kettesben maradtunk, bizony Isten praktizáltam: kipróbáltam, hogy lehet rallyzni egy román traktorral.

Az ekét csak egyszer ejtettem le, csak kétszer futottam le az útról, amíg megtanultam kormányozni, és olyan sokszor nem is fullasztottam le. Otthon reggelig minden UTB kézikönyvet és szakkönyvet letöltöttem a netről, és áttanulmányoztam. Két döbbenet ért: hogy mennyire tökéletes gép, egy műszaki csoda, és mennyire nem ért hozzá senki. Ennek az együtt töltött éjszakának következményei lettek. S most nem arra gondolok, hogy az ott meggondolt kutatási tervvel vettek fel mesterire, nem is arra, hogy tudom, milyen érzés a duruzsoló motor felett feküdni, és érezni a traktor meleg lüktetését alattam. Hanem a szerelője lettem.

A román traktorok személyiségjegyei – a szeszélyei, érzékenységei – azáltal alakulnak ki, hogy évtizedekig hogyan használják rosszul. A miénknek kettő volt: a már említett hidraulikus rendszere (mindig autókból leeresztett fáradt olajat használtak, a gyári hidraulikus helyett; azzal is megy), és a hengerfejpakolás (mert nem cserélték rendszeresen a levegőszűrőt és a hűtővizet; megy anélkül is).

Amikor éppen a legnagyobb szükség volt rá, mindig felmondta a szolgálatot. S mivel munkaszezonban se a törvényszerűen öreg alkoholista szakértők, se a maszek hozzáértők nem érnek rá megszerelni, apum kénytelenül beleegyezett, hogy én próbáljam megjavítani, „praktizálj, csak jobban el ne rontsd” alapon. Egy maszek szerelő látott el a legjobb nehézgépészeti tanáccsal: „Minden logikus, csak mechanika. Nem kocsi, olyan, mint a tankok. Szétszeded, s összerakod. Ha megy, akkor jó. Ha nem megy, akkor megint szétszeded, s kicsit másként rakod össze. S ha van pénz, akkor ezt-azt kicserélsz benne. Amíg megy.”

Hát ennyi. Szétszedtem, összeraktam.

Aztán ismét, és ismét. Végül kiismertem a logikáját, előbb a motorját, aztán a középső, majd a hátsó hidat is, s minden rendszerét. Leszámítva az elektronikáját, de mivel „csak mechanika”, az nem fontos egy traktornál – hisz nem autó, olyan, mint egy tank. Eleinte sokat praktizáltam, aztán amikor a szomszédén is dolgoztam, akkor tudtam, hogy egy maszek szerelő lappang bennem. Hallom, és érzem mi a baja a traktornak, éppen mi bántja. Sok fagyos telet, sok forró nyarat töltöttünk együtt, ismerem az összes intim (alkat)részét, érintettem meg úgy a jéggé dermedt alkatrészeit meztelen kézzel, hogy egy futó pillanatra összefagytunk, és nem egyszer égetett meg egy-egy felhevült alkatrésze, nagyon sokszor dolgoztunk mindketten síkos, olajos kulimászban.

Mivel folyamatosan kell szerelni, ahogy vénül, apránként úgy fiatalodik. Egyes traktorosok, akik nem adják el az ócskavasat, amikor azt mondják, hogy „szerelem a traktort”, az első szó után tartanak egy alig észrevehető szünetet. Immár én is. Hiányzik.

(További szórakoztató, zenés dokumentáció traktorszerelésről, traktorszerelmekről. Ismerkedjetek a traktoros szubkultúrával! 😀 )

/ / Neked is volt már viszonyod egy tárggyal? Megtörténik! / /
Meséld el nekünk, írjál róla. Az eljárás egyszerű: gondolj egy tárgyra! (Mi az első, ami eszedbe jutott, miért?) Menj közel hozzá, vedd kézbe vagy tapintsd meg. (Mit érzel?) Honnan került a környezetedbe? Milyen a viszonyod vele? (Mit gondolnak mások ugyanarról a tárgyról?) Milyen emlékeid fűződnek hozzá (helyek, események, emberek)?
Fotózd le természetes előfordulási helyén, saját tárgyi környezetében. Írd meg a közös sztoritokat és küldd el nekünk a megtortenttargyak@gmail.com e-mail címre.