Viki első kinőtt ruhája

Gyártó: nem tudjuk, mert levágták a címkét, hogy ne sértse
Származási hely: Németország
Méret: 56-os babaméret, 37×20 cm
Szín: szürke, halványsárga, -kék, -rózsaszín
Írás: best friends
Anyag: pamut
Első szó, ami eszembe jut róla: babaillat
Ha megfogod: puha

 

Ez első ránézésre majdnem az „olyan cuki, hogy belehaloook” kategória, de azért mégsem. A ma pontosan kéthetes, egyetlen unokahúgom első kinőtt bodyjáról van szó, amit – miután pár percig az anyja szorongatta, mindkét szülő beleegyezésével – nekem adtak. Tehát ez egy ajándék. Ha nem hozzám kerül, valószínű, hogy portörlőként végzi, vagy az első lomtalanításkor kidobják, ugyanis a közvetlen rokonságban nincs más csecsemő kilátásban. Nyilvánvaló, hogy azért adták nekem, hogy hazatérésem után is emlékeztessen az unokahúgomra 1600+ km távlatában.

Ő az első újszülött, akit életemben láttam, s akinek társaságában több időt (eddig hat napot, de összesen két hetet fogok) töltöttem. Amúgy nem vagyok gyerekbarát, nem szoktam olvadozni a babakocsikból rám mosolygó gyerekek láttán, ha egy légtérbe kerülök velük, nem tudom kezelni, gyakran idegesítenek. Szóval nem a kedvenc teremtményeim, maradjunk ennyiben. (Kivéve Hanna Lili, de ő már kétéves, vele kiállításokra és kocsmákba is járunk már, meg két hete Vikit is kedvelem, de ezekre mind van magyarázat!)

Szóval az ajándék: másnak kinőtt ruháját ajándékba kapni vagány dolog, ha újrahasznosítod a saját gardróbodban, de ez pont nem az az eset. Az ajándékozás gesztusa: a nővérem sejti, talán tudja, hogy ez fontos (lehet), de úgy adja ide, mintha poén lenne, látszatlazaság, „csak úgy”. Az ajándékozás tárgya: pár centis ruhadarab, ami túlmutat az unokahúgomra való emlékeztetésen. Arra is emlékeztet, hogy a nővérem immár édesanya is, hogy a bolond sógorom édesapa, és ők mind egy család. A szüleink nagyszülők lettek egyetlen szempillantás alatt, én meg nagynéni vagy mi, és mi mind egy – szedettvedett, két félből lett – nagyobb család. Ezek az új szerepek mind benne vannak ebben az ajándékban.

Kicsit ijesztő is. Kilenc éve élünk távol egymástól, évi két találkozás, néhány chatelés, skype. Nem tudunk folyamatos, szoros testvéri kapcsolatot fenntartani, nekem senkivel se megy az ilyenfajta kommunikáció, hiába meséljük el a napi rutint, vagy kérdezünk egymástól fontosnak tűnő kérdéseket. Ebbe szinte beletörődtem, mert valamelyest pótolni lehet a személyes találkozások alkalmával, olyankor mindig jó, mindig minőségi, tudjuk egymásról, hogy vagyunk, mert megvan az alap. De mi lesz ezzel az új családi kapcsolattal, az unokahúg-nagynéni szereposztással?

Fontossá tud-e válni csupán azáltal, hogy van? Mi lesz, ha – miután visszatérek Kolozsvárra, és belemerülök a saját, egyszemélyes életembe – nem lesz meghatározó számomra, hogy mostantól van egy unokahúgom, akit elvileg szeretnem kellene? Ha fontos marad, mit tudok tenni annak érdekében, hogy ezt az új kapcsolatomat is megalapozzam? Egy darabig mindenképpen egyszemélyes törekvés/vállalkozás lesz, kitartó tudok-e lenni? Neki is meglesz a saját, egyszemélyes németországi élete, milyen szerep jut majd nekem benne? A nővéremék nem tudnak számítani rám, nem tudom átvállalni a játszóterezést, a meseolvasást, az etetést. Magamtól meg biztosan nem akarnék ilyen dolgokat csinálni. De érte, miatta fogok akarni?

Mondom: ijesztő ez a kinőtt body. Mert közben az időtényezőre is emlékeztet. Jelenleg az együtt töltött idő arra volt elég, hogy megszokjam, ölbe tudjam venni, megtanuljam átöltöztetni, elaltatni, kiválasztani a ruháit, hogy felismerje a hangomat, megmutassam neki a babageometria-sorozatot, lássam, ahogy napról napra tágabbra nyitja a szemeit, és egyre jobban hadonászik. Bárcsak mindenki ilyen szépen és önazonosan tudna reagálni a környezetére. Én erre még egy darabig emlékezni fogok, ő nem. De majd újrakalibráljuk a kapcsolatunkat legközelebb. És aztán megint, újra meg újra. Ezekben az újrákban bízom, és abban, hogy nem fogom halogatni a legközelebbeket.

Viki és a babageometria

A bizonytalanságom és a saját magam kihívása van benne ebben a ruhadarabban: vajon képes leszek-e őszintén érezni Viki iránt? Remélem, hogy ha nem is tudatosan, de a nővérem részéről provokáció volt az ajándék. Aztán majd néhány év múlva megkérdezem Vikit is, hogy mit gondol erről.

Egyelőre nincs elhatározás vagy ígéret, de kíváncsi vagyok, hogy mit vált ki belőlem ez az új családtag.

u.i.: isten hozott, Viktória!

/ / Neked is volt már viszonyod egy tárggyal? Megtörténik! / /
Meséld el nekünk, írjál róla. Az eljárás egyszerű: gondolj egy tárgyra! (Mi az első, ami eszedbe jutott, miért?) Menj közel hozzá, vedd kézbe vagy tapintsd meg. (Mit érzel?) Honnan került a környezetedbe? Milyen a viszonyod vele? (Mit gondolnak mások ugyanarról a tárgyról?) Milyen emlékeid fűződnek hozzá (helyek, események, emberek)?
Fotózd le természetes előfordulási helyén, saját tárgyi környezetében. Írd meg a közös sztoritokat és küldd el nekünk a megtortenttargyak@gmail.com e-mail címre.