az unikornisos telefontok

Gyártó: nem tudom, leszedtem a címkét, amikor megvettem, de biztos kínai
Származási hely: valszeg Kína
Méret: kicsivel nagyobb, mint a telefonom (Samsung J5-2017)
Szín: fekete, krém, fehér, rózsaszín, kék, türkiz, barna
Anyag: műanyag, gumi
Első szó, ami eszembe jut róla: gyerekjáték, bolondos
Ha megfogod: üvegszerű, sima

Beküldte: Kiss Anna (Kolozsvár, jelenleg Kanada)

Van úgy, hogy az ember hosszasan készül egy nagyobb lépésre, de természetesen magát a lépést megelőző történések sokkal nagyobb hatással vannak rá, mint a megtett lépés. Van ez a klisé, hogy nem a cél, hanem a megtett út a fontos. Na, most pont ezt akartam mondani.

Ennek a telefontoknak a története valahol 2019 májusában kezdődik a marosvásárhelyi Promenada Mall falai között. Édesanyámmal jártunk ott, ritka alkalmak egyike volt ez. Egyikünk sem szeret kimondottan a bevásárló központok üzletvesztőiben kóvályogni, de van úgy, hogy az ember rákényszerül, és van úgy, hogy ez tölti ki az anya-lánya programunkat, ami egyre ritkább, amióta én Kolozsváron élek.

Márciusban jelentkeztem a Kőrösi Csoma Sándor Programra és minden erőmmel készültem Ausztráliába. Az összes gondolatom ekörül forgott, a szüleimé és a barátaimé is. Két hónapig mást se hallottam, csak komoly kijelentéseket arról, hogy akkor majd Ausztráliában ezt meg azt próbáljak ki. Én minden kategorikus kijelentést feltételes módra cseréltem, mert akármennyire is szerettem volna menni, számolnom kellett azzal, hogy az elutasítás mint opció reális.

Azon a májusi délutánon, a kóválygás közepette az egyik telefonos szigeten kiszúrtam ezt az unikornisos telefontokot, amit rögtön meg is matattam.  Első gondolatom az volt, hogy ilyen telefontokja 12 éves kislányoknak van. Szerencsére ez a gondolat gyorsan elszállt, végül is miért ne lehetne nekem is ilyen?! Viaskodtam a gondolattal, hogy egy ennyire kommersz telefontok hol találkozik az én stílusommal, mennyire tud és akar saját önkifejezésemmé válni? Végül úgy döntöttem, hogy ha másnak nem is, polgárpukkasztásnak mindenképp jó, és ahhoz egész jól értek. Nem is tudtam észérveket felhozni, csak azt éreztem, hogy ez kell nekem. Anyukám egyetértett, mert egyből azt mondta, megveszi nekem. Itt kapcsolt be a fejemben a felnőtt, és végül azt mondtam, hogy inkább hagyjuk, ha összejön Ausztrália, sokba fog kerülni a repülőjegy (amit a szüleimnek kell majd fizetni), és az a tok nem ér 40 lejt. Anyukám egyetértett az általam felhozott érvekkel. Bár nem volt könnyű, mert tényleg szerettem volna azt a tokot, és ő is komolyan megvette volna nekem, számolnom kellett egy Ausztráliai repjegy vásárlással, amelyhez én alig tudtam hozzájárulni. Végül sarkon fordultunk és ott hagytuk a standot az unikornisokkal együtt.

Június elején érkezett a tájékoztató levél a magyarországi minisztériumtól, amely szerint az ajánlóleveleim és a laza, de éber stílusom a várólistáig juttatott. Teljesen elkeseredtem, és ezt az életeseményt is a „kudarcaim és nekem semmi sem sikerül” listához írtam. Ugyan nem visszautasítás volt, de semmi esélyét nem láttam annak, hogy engem utólag felhívjanak arról a várólistáról. Túl sok volt a befolyásoló tényező, túl sok mindennek kellett klappolnia ahhoz, hogy én a várólistáról eljussak bárhova is. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a felkészítő hétre sem utazom el, mert nekem az kiesés munkából, de garancia és költségtérítés nem járt volna vele. Tudtam, hogy ha nem megyek el a felkészítőre, nem hívnak fel visszalépések esetén.

Még mindig június lehetett, amikor a kolozsvári Hajnal negyedben jártam, mert a Maszol hírportál fesztiváltudósítót keresett és visszahívtak íráspróbára. Miután lejárt a próba, és várni kellett az interjúra, kiléptem a Sigma Centerbe, hogy valami ebédjellegűt vásároljak a Lidl-ből. Amikor átviharzottam a folyosókon, akkor láttam meg egy majdnem ugyan olyan telefonos szigetet, mint otthon. De igazából az unikornisos telefontokon akadt meg a szemem. Gondolkodás nélkül előkaptam a pénztárcám és megvásároltam magamnak, valamivel drágábban, mint amennyi otthon lett volna. Nem érdekelt, hisz múltkor olyasmiért mondtam le róla, ami most már biztosan nem következik be, és szorult egyet a mellkasom. Még mindig dühös és csalódott voltam.

A fesztiváltudósítós interjúra behívtak ugyan de a másnapi telefonhívásból kiderült: nem engem választottak (még egy pont a „kudarcaim és nekem semmi sem sikerül” listán). Közben ott villogtak a szép unikornisok a telefonomon, és néha figyeltem az emberek érdekes reakcióját, amikor meglátták a telefonom. Anyukám is csak elmosolyodott és annyit mondott: „végül csak megvetted…”.

Utolsó állomása ennek a történetnek augusztus vége. Huszonakárhányadika lehetett, amikor épp kinyitottam a bárt, ahol akkor dolgoztam. Még nem volt vendégünk, amikor egyszer megcsörrent a telefonom, a kijelzőn egy magyarországi szám jelent meg. Azt hittem az unokanővérem hív, aki akkor családostól Kolozsváron volt, egyébként Budapesten él. Bár nem értettem, miért ismeretlen a szám, felvettem. Egy kellemes női hang szólalt meg, bemutatkozott és elmondta, hogy a Nemzetpolitikai Minisztériumtól hív. Elmondta, hogy azért hív, mert jelentkeztem a Kőrösi Programra, és mivel üresedés van, érdeklődnének, hogy még mindig érdekelt vagyok-e a dologban. Érdekelt voltam.

Október 5-én gyomorideggel, de vakmerően ültem fel a Torontói járatra Budapesten.

Az unikornisos telefontokom végigkísért az egyik legérdekesebb nyaramon. Sokat dolgoztam és sokat fesztiváloztam. Sokszor alig álltam a lábamon, mert a kettő folyton váltotta egymást. Közben azon dolgoztam, hogy igazán elengedjem ezeket a vágyaimat és új célokat találjak. Mire azt éreztem, hogy sikerült, már nem haragszom senkire, látom az utat, ami előttem van, és haladni akarok rajta, felhívtak azon a telefonon, amit az unikornisokkal teli tok véd, és ami azóta ripityára tört. Amikor tudatosan figyelem, az jut eszembe, hogy lemondtam róla valami olyasmiért, ami nem következett be. Végül az unikornisaim is meglettek, és egy sokkal hidegebb égövön ugyan, de a programba is bekerültem.

/ / Neked is volt már viszonyod egy tárggyal? Megtörténik! / /
Meséld el nekünk, írjál róla. Az eljárás egyszerű: gondolj egy tárgyra! (Mi az első, ami eszedbe jutott, miért?) Menj közel hozzá, vedd kézbe vagy tapintsd meg. (Mit érzel?) Honnan került a környezetedbe? Milyen a viszonyod vele? (Mit gondolnak mások ugyanarról a tárgyról?) Milyen emlékeid fűződnek hozzá (helyek, események, emberek)?
Fotózd le természetes előfordulási helyén, saját tárgyi környezetében. Írd meg a közös sztoritokat és küldd el nekünk a megtortenttargyak@gmail.com e-mail címre.