az antológia

Gyártó: Intreprinderea Poligrafică Crișana
Származási hely: Románia
Méret: 12 x 17 x 2 cm
Szín: mályva/kék
Anyag: félfamentes papír
Első szó, ami eszembe jut róla: Erdély
Ha megfogom: kemény kötésű

(Beküldte: Szabó Ágnes, Budapest)

Akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni, tartja a mondás. Sokan, sokszor keltették már a Gutenberg-galaxis halálhírét, de úgy tűnik, a mondás egyelőre a könyvekre is igaznak bizonyul. Néha színesebbé, máskor elviselhetőbbé teszik mindennapjainkat. Az alábbi történet egy szívemhez közel álló antológiáról szól, amely még a digitális világ megjelenése előtt bejárta a nagyvilágot és rejtélyes módon mindig visszatalált hozzám.

A kétkötetes versantológia 1980-ban jelent meg Romániában, a Dacia Könyvkiadó gondozásában. Címe Múlt, jövő mezsgyéjén, Cs. Gyimesi Éva szerkesztette, romániai magyar költők 1919–1979 között megjelent verseiből összeállított válogatás.

A kötet több szempontból is nagy jelentőséggel bír. Az egyik, hogy olyan versek is napvilágot láttak benne, amelyek szerzői indexen voltak, vagy ha expressis verbis nem is voltak betiltva, nyilvános előadásuk megtorlást vont volna maga után a Ceaușescu-rezsim akkori korszakában. A mai napig rejtély számomra például, hogy Reményik Sándor Az ige című verse hogy jelenhetett meg nyomtatásban. (A legenda szerint a tartalomjegyzékben a címe nem szerepelt, azonban a vers a kötetbe mégis bekerült.)

A másik szempont személyes. 1980 szeptemberében kezdtük az utolsó gimnáziumi évünket az akkori Unirea Elméleti Líceum – ma Áprily Lajos Főgimnázium – magyar tagozatán. Iskolánk irodalmi körének hagyományai közé tartozott, hogy a végzős osztályok irodalmi műsorral búcsúztak az iskolától, tanároktól, diáktársaktól. Az ilyenkor szokásos és elmaradhatatlan ballag már a véndiák, üzenet egykori iskolámba, nagybetűs élet és világmegváltó gondolatok mellett a kötet versei új színt hoztak az életünkbe. Osztályfőnökünk tudomást szerzett róla, hogy készülő búcsúműsorunkban a szóban forgó kötet versei is szerepelnek. Behívatott és kerek-perec megmondta, nehogy megpróbáljuk Az igét beemelni a műsorba. Sőt, a Ha nem lesz többé iskolánk… verssorait is csak módjával idézzük, mivel ebből baja lehet az iskolának, a tanárainknak, nekünk, de még szüleinknek is. Mi volt ez, ha nem olaj a tűzre? Megígértem, hogy tiszteletben tartjuk a kérést, habár már akkor is pontosan tudtam, hogy bármi is történjen, mi ezeket el fogjuk szavalni. Pár osztálytársamat beavattam az ügybe. Egyetértettek abban, hogy nem hátrálunk meg, és mindenki részt vett az „összeesküvésben”. Amikor osztályfőnökünk néha bejött megnézni a próbát, a tiltott részeken átugrottunk, viszont az előadáson a díszteremben a komplett műsor ment le. Nem tudom azóta sem, hogy az iskolát, a tanárokat, esetleg az osztályfőnökünket érte-e valamikor emiatt retorzió. Engem speciel ezért nem. Azóta ez az antológia lázadó ifjúságom jelképévé vált.  

Első utazás: Magyarország

1983-ban két magyarországi barátnőm Brassóba látogatott. Számukra előkészített búcsúajándékom Kenéz Ferenc nem sokkal korábban megjelent gyermekvers-kötete, az Esőben könnyen rámtaláltok volt. Egyikük azonban halkan megkérdezte, nem kaphatná-e meg a Múlt, jövő mezsgyéjén versantológiát inkább, amelyet a Szent Anna-tó fele vonatozva mutattam neki: rájuk is az újdonság erejével hatottak a számukra addig ismeretlen költők versei. Ez igazi próbatétel volt számomra, hiszen akkor már jó ideje nem lehetett kapni a kötetet könyvesboltokban. Végül győzött az önzetlenség. A könyveket odaadtam Évának. ĺgy vált számomra az antológia nemcsak a lázadás, hanem az önzetlenség jelképévé is. 

Epilógus: 1987-ben egy ismeretlen fiatalember csomagot hozott Évától, amelyben az Omnia kávé, Fa szappan és a szegedi csemegepaprika mellett ott virított az antológia is. Levél is volt mellékelve, amelyben valami olyasmi állt, hogy az elmúlt négy évben a verseskötetet többször is kiolvasta, az így megismert költők életművét a könyvtárban felkutatta. Egy szó mint száz: a könyv a küldetését teljesítette, hazatérhetett, hogy ismét elfoglalja méltó helyét a könyvespolcomon.

Második utazás: Egyesült Államok

A sors úgy hozta, hogy 1992-ben egy időre az Egyesült Államokba költöztem, ahol kalandos körülmények között sikerült kapcsolatba lépnem egyetlen olyan amerikai ismerősömmel, Jackkel, akit még Brassóból ismertem. Jack egyszer felhívott telefonon, hogy utazik Brassóba, ha szeretnék szüleimnek csomagot küldeni, szívesen elviszi. Összeraktam egy kis csomagot, tettem bele egy levelet is. Mivel akkor már nagyon hiányzott a magyar szó, a levélben kértem szüleimtől, hogy küldjék el nekem a versantológiát. Igen ám, de közben az életem úgy alakult, hogy 1993 szeptemberében otthagytam Amerikát és visszaköltöztem Magyarországra. A könyvvel elkerültük egymást: New Yorkban maradt, lassan a feledés homályába veszett. Egészen 1998 őszéig, amikor budapesti albérletemben egyszer csak csengett a telefon: egy ismeretlen fiatalember keresett, aki 1994-ben New Yorkból költözött Magyarországra – mint kiderült, Jack ismerőse volt –, régi megbízását kívánta teljesíteni. Jack még Amerikában megkérte, hogy keressen meg engem és adja vissza nekem a könyveket. Ő ezt kissé lazán kezelte, de mivel magyarországi karrierjének vége lett és készült visszatelepedni az Egyesült Államokba, mégsem mehetett úgy vissza, hogy a rábízottakat ne teljesítse. Másnap elhozta a két kötetet. Miután a srác elment, váratlan dolog történt. A könyvből kiesett egy levél, amelyet anyukám még 1993 februárjában írt nekem, a könyv amerikai útja előtt. Leírta, hogy mi van velük, a szomszédokkal, hogy vettek színes tévét, hogy milyen nehezen viselik, hogy öcsém is eljött Magyarországra. Életemben olyan keservesen nem sírtam, mint azon az estén. 1998-ban, amikor ugyanis a levelet olvastam, anyukám már túl volt egy infarktuson, több sztrókon és beszélni is alig tudott, nemhogy írni. Nagyon fájdalmas volt, ahogy üzent a múlt.

Epilógus 2: A két kötet világkörüli kalandos utazása ezennel véget ért. A polcon várják velem együtt, hogy ennek a koronavírus járványnak végre vége legyen és az élet minél előbb visszatérjen a rendes kerékvágásba.

/ / Neked is volt már viszonyod egy tárggyal? Megtörténik! / /
Meséld el nekünk, írjál róla. Az eljárás egyszerű: gondolj egy tárgyra! (Mi az első, ami eszedbe jutott, miért?) Menj közel hozzá, vedd kézbe vagy tapintsd meg. (Mit érzel?) Honnan került a környezetedbe? Milyen a viszonyod vele? (Mit gondolnak mások ugyanarról a tárgyról?) Milyen emlékeid fűződnek hozzá (helyek, események, emberek)?
Fotózd le természetes előfordulási helyén, saját tárgyi környezetében. Írd meg a közös sztoritokat és küldd el nekünk a megtortenttargyak@gmail.com e-mail címre.